2017. október 12-14. között rendezték meg a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ezévi kongresszusát. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a kongresszusnak Mátraháza adott otthont. Az eddigi évekkel ellentétben viszont tiszta idő, ragyogó napsütés fogadta a kongresszusra érkezőket, talán az egyik utolsó nyárias napok voltak a 2017-es évben.
Mottó: „Az élet szent okokból élni akar…” (Ady Endre: Tűz márciusa)
A kétnapos kongresszust már tradicionálisan megelőzte egy harmadik nap, melyet továbbképzési napként illesztenek be a szervezők a programba. Ezévben a tudományos életben is elhúzódó viták tárgyát képező albumin szerepét járták körbe dietetikusi, táplálkozás tudományi, intenzív ellátási és gyerekgyógyászati szempontokból. Habár megszokottan baráti, csaknem családias hangulatú a kongresszus évről évre több érdeklődőt vonz, és már a továbbképzési napon is teltházas előadó teremben találtuk magunkat.
A kongresszus kiemelt témája a tüdőbetegek és a tüdő transzplantáltak táplálásterápiája volt.
Nyolc előadásban kaptunk képet a krónikus tüdőbetegségekben szenvedők, a tüdő transzplantációra felkészülő, illetve a műtéten már átesett betegek ellátásban komplex feladatot jelentő táplálásterápiás kihívásokról.
A mostani kongresszuson újításként szerepelt egy olyan kerekasztal megbeszélés, ahol a hallgatók interaktívan – szavazógéppel – bevonva, egy a mindennapi gyakorlatból hozott, beteg eset ismertetéseken keresztül, ismerhették meg és érezhették át sarcopenias, tumoros betegek táplálásterápiájának nehézségeit, buktatóit. A szekció sikerét jelzi, hogy a jelenlévő több mint száz hallgató a hozzájuk intézet kérdésekre egyöntetűen és mindig teljes létszámmal szavaztak és ezzel aktívan vettek részt a „játékban”.
A jövőbe mutatott, mind a bemutatott technikát, mind a gyógyítás alapelvét megváltoztató elveket felsorakoztató szekció, mely a humán mikrobiomról, annak különböző betegségekben megjelenő megváltozását mutatta be kiemelkedően képzett előadók és képi dokumentáció segítségével.
Az eddig említett szekciók és előadások mellett átfogó képet kaptunk a tápszerek napi használatában fellépő, gyógyszerészeknek kihívásokat jelentő kérdésekről, tápszer kölcsönhatásokról a gyógyszerészeti szekcióban.
A társaság vezetősége továbbra is fő céljának tartja a Társaság eddig felépített multidiszciplináris tagság jellegének megtartását. Vezető szerepet vállalva és segítve a magyar egészségügyet. Ennek jegyében kongresszusát is nem csak orvosoknak, de gyógyszerészeknek, dietetikusoknak, ápolóknak is szervezi. Célul tűzve ki, hogy mind szélesebb körében megismerésre és művelésre kerüljön Magyarországon a táplálásterápia. A kongresszuson évről-évre emelkedik a résztvevők száma.
Idén minden eddigi számot meghaladva, 243 regisztrált résztvevő volt.
- Dietetikus 39 fő,
- gyógyszerész 25 fő,
- szakdolgozó 24 fő,
- 107 fő orvos
- 48 fő cégképviselő
Orvos részt vevők között volt gasztroenterológus (43 fő), intenzív terápiás szakember (21 fő), onkológus (10 fő), sebész (16 fő), gyermekgyógyász (3 fő), neurológus (1 fő), tüdőgyógysáz (8 fő), háziorvos (4 fő), radiológus (1 fő).
Mind az orvosok (40pont), gyógyszerészek (36 pont) és szakdolgozók (16 pont) részére a kongresszus pontszerző, akkreditált.
A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság éves kongresszusain állandó és kiemelt helyet kap egy, a magyar táplálásterápiában úttörő és kiemelkedő szerepet játszó kollégát, megtisztelő előadás tartásának joga és lehetősége, a Varga Péter emlékelőadás.
Idén a dr. Molnár Erikát érte az a megtiszteltetés, hogy a társaság vezetősége felkérte az Varga Péter emlékelőadás megtartására.
A Társaság tiszteletbeli tagjává dr. Zeljko Krznaric professzor urat választotta, kiemelve szerepét a táplálásterápia tudományos kutatásában, az Európai Mesterséges Táplálási Társaság-ban (ESPEN) és a magyar- szerb, évtizedek óta, dr. Krznaric személyén keresztüli szoros tudományos kapcsolatokban.
Minden kongresszuson titkos, részletes értékelésen alapuló szavazással a társaság vezetősége megválasztja a legjobbnak tartott 35éven aluli előadást. Díjként az előadót egy, a következő évben rendezett európai kongresszuson való részvétellel támogatva.
Idén dr. Boros Kriszta Katinkát, az I.sz. Gyermekgyógyászati Klinikáról választotta a vezetőség érdemesnek a támogatásra.
A kongresszusra regisztrálók számának folyamatos emelkedése önmagában köszönet a kongresszus szervezői felé, valamint megerősíti őket abban, hogy van érdeklődés a táplálásterápia iránt és nem haszontalan erőn felüli teljesítményük és munkájuk a kongresszus létrehozásában.
A kongresszus minden napja jó hangulatban, a jó idő ellenére is csaknem mindig teltházas előadó teremmel fogadta a hallgatókat. Minden szekcióban a hallgatók érdeklődése, aktív részvétele segítette, és értékelte az előadók munkáját. Aki első alkalommal volt kongresszusi résztvevő nem érezhette magát elveszve egy percre sem. A Társaság azonnal befogadta, ezeréves ismerősként kapott helyet minden beszélgetésben, minden érkezésnél a közös asztaloknál.
A kongresszus szokásosan túlfeszített programja érdemi időelcsúszások nélkül ment le. A kimerítő tudományos élet és szellemi táplálékok mellett az esti vacsorákon mindenki adózhatott a táplálkozás oltárán lehetőséget kapva, hogy lazítsanak és feltöltődjenek. A bankett vacsorához bevezetésként megadta a hangulatot Svejk, a derék katona zenés kocsmai beszámolója és élmény beszámolója Mikó István művészúr előadásában.