Jelen voltak: Tomsits Erika, Madách Krisztina, Nagy Katalin, Kegyes Réka, Tamási Péter, Dárdai Ernő, Nagy Béla, Harsányi László, Csapó Zsolt, Télessy István, Sahin Péter
Hiányoztak: Újhelyi Enikő, Hamvas József, Kriván Gergely
1. 2012. évi kongresszusunk várható pénzügyi egyenlegét és tudományos programját a Főtitkár Úr ismertette. A Vezetőség mindkettőt kis változtatásokkal egyhangú szavazással elfogadta.
(Változtatást követően a második kongresszusi értesítő a honlapunkra felkerül. )
Kultúrműsor: 30-40 perc legyen, meghívott vendég bruttó, maximális tiszteletdíjáról határoztunk. Több alternatíva merült fel a meghívandó művész személyéről. Felelős: Harsányi László, Sahin Péter
A tiszteletbeli taggá fogadásunk kapcsán átadott oklevelek elkészítésért Tamási Péter a felelős.
2. A két éves munkánkról a beszámolót a Főtitkár Úr ismertette, amit a Vezetőség kis változtatással egyhangúlag elfogadott. (l.d. mellékletet) A beszámolót a kongresszuson az Elnök Asszony Ismerteti a tagsággal.
3. A medikus oktatás a következő félévben (2013. februárban) indul majd. Elnök Asszony vagy Harsányi László köremail-ben ismerteti az oktatási programot. A szervezésért felelős: Tomsits Erika
A Semmelweis Egyetemen erről az oktatásról való széles körű tájékoztatásért Madách Krisztina felelős.
4. Az osztrák táplálási protokoll kérdései: Felelőse Dárdai Ernő. Munkában részt vesz: Nagy Katalin, Tamási Péter, Télessy István és Dárdai Ernő. Október első hetében az osztrák táplálási protokoll példányát felosztja Dárdai Ernő és ezt email-ben átküldi a jelzett Vezetőségi tagoknak.
5. 2013-évi magyar ESPEN alapkurzus szervezői: Tamási Péter, Dárdai Ernő, Télessy István, Madách Krisztina a tervezett gödöllői helyszínt a szervező cég kíséretében megnézik (felelős: Dárdai Ernő) és döntenek arról, hogy a célnak alkalmas-e? Ha nem, arról a Vezetőséget rövid időn belül értesítik. A szervezők közül Tamási Péter és Dárdai Ernő utazik Dubrovnikba, az idei alapkurzus helyszínére. Az útiköltségüket a NAV ide vonatkozó szabályai szerint fogjuk kifizetni. A két kötelező LL képzés mellett a harmadikat is megrendezzük. időpont: október: 13-19.
6. A Magyar Nutrition Day sikeresen megtörtént. 1755 különböző betegséggel kórházba kerülő felnőtt tápláltsági adatait 50 kórházban gyűjtöttük össze a MUST kérdőív alapján. Az adatokat a Szinapszis Kft dolgozta fel. Az eredményekről az összefoglalót a megjelölt felelős egészségügyi vezetőknek és egészségpolitikusoknak elküldjük. A beszámolót és az összefoglaló elküldéséről egyhangúlag igennel szavaztunk. (Felelős: Tomsits Erika)
7. Baxterrel folytatott Elnökségi tárgyalásokról Elnök Asszony beszámolt, amit egy tartózkodás mellett a Vezetőség elfogadott.
8. Tervezett könyvelő csere érdekében a könyvelő cég, Nagy Béla, Tomsits Erika és Sahin Péter megbeszélést szervez. Amennyiben könyvelő váltás lesz, pénztáros váltást is javasol a Vezetőség Nagy Béla személyében. A számlára saját jogon is rálátást kér a Főtitkár. (Felelős: Sahin Péter)
9. ESPEN alapkurzusra való pályázáshoz objektív feltétel rendszer kidolgozására van szükség. Felelőse: Madách Krisztina –határidő 2103.április 01.
10. Tamási Péter beszámolt arról, hogy az ESPEN kongresszuson találkozott a Lengyel, Cseh, Osztrák táplálási társaságok vezetőségének képviselőjével és megegyeztek az együttműködésben. Az együttműködés formájáról később határozunk.