Jelen voltak: Tomsits Erika, Madách Krisztina, Újhelyi Enikő, Hamvas József, Kriván Gergely, Tamási Péter, Dárdai Ernő, Nagy Béla, Harsányi László, Csapó Zsolt, Télessy István, Sahin Péter
Hiányoztak: Nagy Katalin, Kegyes Réka, Harsányi László, Csapó Zsolt
- Döntöttünk a2013-s blockmemberség 18 tagjáról, amit ebben az évben ezt még az Alapítvány fedezi. 2013-mas kongresszusunkon milyen pénzügyi struktúrával tudunk kilépni, hogy széles kőrben elérhető legyen a membership lehetősége- Ennek a gazdasági szempontból történő lebonyolíthatóságáért felelős Télessy István
- 2013-tól az otthoni parenteális táplálás finanszírozhatóvá vált. 2013. márc. 06-án az Aesculap akadémián a centrumok részvételével az MMTT munkamegbeszélést hívott össze. Szervezésért felelős a Főtitkár.
- 2012-es kongresszusunkról a beszámoló megtörtént. Egyértelműen sikeresnek ítélte a vezetőség. 150 résztvevő közül sok fiatal volt jelen. Pénzügyi egyenlegünk is biztosítani fogja a 2013 évi terveinknek pénzügyi hátterét.
- 2013. évi – kongresszus tervezett programját a Főtitkár ismertette, a helyszínről egyhangú szavazással döntöttünk. (Herceghalom, Abacus Hotel. )
- Varga Péter emlékelőadást Prof. Dr. Bodoky György tartja idén, amiről a vezetőség egy tartózkodás mellett egyhangúan döntött.
- A táplálásról szakmai irányelv készül. Erről részletesen beszámolt a szakmai irányelvet készítő munkacsoport vezetője Dárdai Ernő. Arról határozott a vezetőség, hogy a Vezetőség közötti körbeküldhető forma március végéig elkészül. A Szakmai Kollégium részére benyújtható forma határideje: június 30.
- Baxterrel folytatott együttműködés keretében elvégzett munkáról Elnök Asszony számolt be.
- ESPEN alapkurzus szervezésének jelenlegi állásárólbeszámolót Dárdai Ernő és Tamási Péter megtartotta. ESPEN az alapkurzushoz 25.000 Euróval fog hozzájárulni
- A medikus oktatás 2013. februárban indul.Elnök Asszony és Harsányi László köremail-ben ismertette az oktatási programot. A szervezésért felelős: Tomsits Erika