MMTT vezetőségi ülés 2017. november 29.
- 2018. évi kongresszus színhely és időpont egyeztetése.
Annak ellenére, hogy a 2017. évi kongresszuson a helyszínen, az MMTT elnöksége a Mis&Bos vezetésével megállapodott arról, hogy a 2018. évi kongresszust is a LifeStyle Hotelben, a 2018. októberi 11-i hétvégén fogjuk tartani, ezért a LifeStyile Hotelben ezt az időszakot le kell foglalni, de a foglalás nem történt meg. Az is elhangzott akkor, hogy Dr. Nagy Béla és Tihanyi Barbara kezdjen tárgyalásokat az Ózon Hotellel is, hogy a kongresszus idején minél több szobát biztosítsanak ők is a társaság számára, hogy a 194 feletti kongresszusi résztvevők ott elhelyezhetőek legyenek, de ennek a megbeszélésnek a sikerességétől nem tettük függővé a 2018-s kongresszusi helyszint és időpontot sem. Dr. Nagy Béla a vezetőségi ülésen ismerteti, hogy a LifeStyle-ben foglalás nem történt, és az október 10-i hétvégét már lefoglalta más. Dr. Nagy Béla ismerteti azon más szállodákat, ahol az október 11-i hétvégére még lehetne foglalni. Dr. Sahin Péter ismerteti, hogy a Lifestyle-ben november 8-9-10-re lehetne foglalni. A vezetőség 6:2 arányban az utóbbi javaslatot támogatja és megbízza Sahin Pétert a foglalás véglegesítésével. - A jövő évi szállásfoglalási fiaskó kapcsán egyöntetű állásfoglalás történt arra vonatkozóan, hogy a 2018. évi kongresszus szervezését kizárólag akkor kívánjuk a Mis&Bos-ra bízni, ha legkésőbb a vezetőségi üléshez képest 60 napra papír alapú elszámolást kapunk a 2016. és 2017. évi kongresszusról.
Ugyanezen időpontra legkésőbb megkapjuk az aláírt 2017. évi kongresszus szervezésére vonatkozó szerződést és a 2018. évi szerződéstervezetét is. - A honlap üzemeltető Promenade céggel új, olyan szerződést kell kötni, ami tartalmazza a tagság- nyilvántartás elektronikus formáját.
Lehetőséget kell teremteni továbbá a 2018. évi kongresszuson esedékes vezetőségválasztás jelölt állításának kizárólagos elektronikus úton alapuló módjára.
A jelölőbizottság elnökének dr. Dárday Ernőt bízzuk meg azzal, hogy a tagokat a legközelebbi vezetőségi ülésen fogadjuk el.
2018-tól kezdődően a társaság elnökének az jelölhető, aki az új vezetőség tagja lesz, és a vezetőség választó közgyűlésre elkészíti és benyújtja „elnöki jelölti pályázat”-át, amiben az elnöki cím elnyerése esetén követendő elképzeléseit mutatja be.
A 2018. évi MMTT kongresszus témái és programjai:
Fő téma: Szemléletváltozás a perioperatív táplálásban
Lesz önálló gyógyszerész szekció Tamási Péter a januári Comittee ülésen próbáljon a kongresszus fő témájához jól illő előadás megtartására előadót felkérni. Szintén ekkor, az ott jelenlévő Adria Klub illetékesei felé csatlakozási szándékunkat jelezze.
Szimpózium témának dr. Kálmán István által ajánlott vesebetegek táplálása – 5 szavazatot, míg a Fej-nyak sebészeti betegek klinikai táplálása – 3 szavazatot kapott.
SA szimpózium témája így a vesebeteg táplálása lesz, a szimpozium szervezésére felkérjük dr. Kálmán Istvánt.
Tekintettel a jövő évben szükséges közgyűlés elégséges idejű lebonyolítására csak egy szimpóziumi témát jelölünk ki.