Kongresszusi köszöntő – 2017. évi MMTT kongresszus

Mottó: “Az élet szent okokból élni akar… ” (Ady Endre: Tűz márciusa)

Ez évi mátrafüredi Kongresszusunk október 12-én kezdetét veszi. A Konferencia programja már elérhető a honlapunkon. A Konferencia – ahogy több mint két évtizedek óta megszokhattuk – ismét biztosítja majd azt a baráti, koncentrált, megkérdőjelezhetetlen szakmaiságon alapuló légkört, amely miatt hazánk talán legkedveltebb multidiszciplináris táplálásterápiával foglalkozó orvosi konferenciájává vált. Ez egy hagyományosan már a Mátrában megrendezésre kerülő valódi munka-jellegű kongresszus.

Ide minden táplálásterápiával foglalkozó vagy jövőben foglakozni kívánó szakmai műhely kötelességének érzi, hogy eljöjjön, hogy beszélgethessünk arról, ami a legjobban foglalkoztatja, illetve amiről úgy gondolja, hogy érdemes megosztania. Ezért kerül évente megrendezésre az MMTT kongresszusa és ezért zarándokolnak el a Mátrában és vesznek részt a konferencián több mint kétszázan. Ez a mi szakmai örökségünk, hagyományunk az idén 26 éves.

Most már hagyományosnak mondható csütörtöki továbbképző napunk az albumin szerepét járja körbe a táplálásterápia szemszögéből. Ez mind a fiatalok, mint az idősebbek érdeklődésére számot tarthat. A tüdőbetegek táplálásterápiájával foglalkozunk a pénteki napon, mely a sikeres tüdőtranszplantációs program megindulását követően került az érdeklődés középpontjába. Idén is lesz külföldi előadó. Természetesen már hagyományoknak mondhatóan azoknak a gyógyszerészeknek is önálló szimpóziuma lesz pénteken, akik részletesen foglakoznak táplálásterápiával is.

Szombaton külföldi rangos előadóval kezdődik kongresszusunk, Prof. Dr. Zeljko Krznaric személyében, aki jelenleg az ESPEN vezetőségi tagja is. D-vitamin szerepe a gasztroenterológiában – címmel fog előadást tartani. Ezt követően a microbiomról szól majd a fő szimpózium. Idén is lehet bejelentett előadásokkal bemutatni a táplálásterápiával foglalkozó műhelyek munkáját.

“Az élet szent okokból élni akar”, írta Ady Endre több mint száz éve, verselte Latinovits Zoltán 70 éve és mondjuk most mi kései utódok ismét és ismét. Kérlek barátaim, adjunk esélyt az életnek, gyertek el Mátrafüredre ebben az évben is, október elején.

2017. május 11.

Tisztelettel:

Dr. Sahin Péter
MMTT Titkár
kongresszus szervező

Partnerek

Menü