Otthoni parenterális táplálás

Címzett:
Dr. Szócska Miklós (Egészségügyért Felelős Államtitkár),
Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Tisztelt Államtitkár Úr!

Szeretnénk támogató segítségét az otthoni parenterális táplálás gyakorlati megvalósításában. Az ügy szakmai kérdéskörének előzményeivel kapcsolatosan engedje meg, hogy röviden az alábbiakról tájékoztassuk.

A bélelégtelenségben szenvedő betegek tartós otthoni parenterális táplálásban (OPT) részesülhetnek az Európai Közösség országaiban, az adott országok gazdasági körülményeitől függetlenül. Példaként csupán Lengyelországot említjük, ahol több száz otthoni, hosszú távú parenterális táplálásban részesülő beteg él. Hazánkban a jelenlegi jogi szabályozás, szervezeti és finanszírozási rendszer a bélelégtelenségben szenvedő, megfelelő körülmények között munkaképes betegeknek az ellátását kizárólag fekvőbeteg-ellátási körben – ugyan járóbetegként elszámolva – teszi lehetővé. Ez a rendszer rendkívül gazdaságtalan, nehézkes, kórházi ágyakat szükségtelenül foglal el, és teljesen ellentétes az európai gyakorlattal.

2008 szeptemberétől az Egészségügyi Minisztérium, az OEP, és az Otthontáplálás Munkacsoport, valamint több szakmai kollégium (Gasztroenterológiai, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati, Sebészeti, Hematológiai, Onkológiai, Háziorvosi, Ápolói és Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) széleskörű együttműködésében dolgoztak az OPT hazai megteremtésén. Ezt a munkát valójában 20 évvel ezelőtt táplálás iránt elkötelezett szakmai körök kezdték el dr. Varga Péter vezetésével.

Miért szükséges is az OPT?

  1. A rövidbél szindrómás betegek megfelelő rehabilitációját eredményezi, és kevés komplikációt okoz.
  2. Az életminőség szignifikáns javulásához vezet.
  3. 30 %-kal olcsóbb, mint a kórházi parenterális táplálás.

Irodalmi adatok alapján, Magyarországon egy millióból átlagosan 2-4 új beteg/év szorulna OPT-ra. Ez évente 100-150 kezelt beteget jelenthet. 100 beteg/év táplálása esetén egy betegre vetített OPT költség 2,5 millióFt/év. Ez hemodializis esetén 4 M Ft/beteg. 4. Jelenleg ezeket a betegeket kórházban kezelik.

Hogyan állunk az OPT magyarországi megteremtésével?

  1. Jogi szabályozás: rendeletek tervezetei megszülettek 2010-ben.
  2. Gyógyszerek/tápszerek felírhatósága: jelenleg teljes áron lehetséges. A támogatásról nem sikerült megegyezésre jutni.
  3. Ápolói liszensz/kompetencia vizsga: ebben az évben bevezetésre kerül.
  4. Finanszírozás: sem a kezdeti kórházi szakaszra, sem a valós OPT szakaszra nem született megállapodás.
  5. Országos rendszer megteremtésére és infrastruktura felépítésére írásba foglalt tervek vannak.
  6. Ellenőrzésre és minőségbiztosításra is írásos tervek készültek.

A finanszírozás megteremtésében jelentős lépéseket tettünk már meg. Az OEP-pel közösen létrehoztunk ún. finanszírozási csomagokat. A csomagok szakmai kidolgozottsága előrehaladott állapotban van. Szintén előrehaladott állapotban sajnos félbe maradt a bélelégtelen betegek BNO, HBCS kódjának létrehozása. A finanszírozáshoz szükséges “az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló” 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosítását a téma szakmai előkészítettségének ellenére sem sikerült elérni.

Kérjük Államtitkár Úr támogatását az OTP hazai bevezetéséhez. Továbbá kérjük Államtitkár Urat, hogy személyes megbeszélésre biztosítson lehetőséget.

Budapest, 2010. július 6.

Tisztelettel és köszönettel:

Dr. Dárdai Ernő

Dr. Sahin Péter

Elérhetőségeink

Dárdai Ernő

Szt. István Kórház, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály,

1096 Budapest Nagyvárad tér 1.

E-mail: e.dardai@freemail.hu

Sahin Péter

Szt. Imre Kórház, Gastroenterológiai Profil,

1115. Budapest, Tétényi u. 12-16.

E-mail: sahinp@vnet.hu

Partnerek

Menü