Bevezetés: A szívelégtelenség olyan neurohormonális változásokkal jár, amelyek testösszetételbeli változásokat okoznak. Ezeket a változásokat jelenleg a több frekvencián mérő bioimpedancia analizátor képes detektálni, mert testtömeg és testmagasság ismeretében mind az extracelluláris, mind pedig az intracelluláris folyadék mennyiségét mérni lehet vele. Amennyiben a beteg testtömege és testmagassága nem mérhető, a nyers, mért impedancia-adatok és azok hányadosa az Illness Marker (IM) alkalmazható az állapot gyors, non-invazív mérésére.

Betegek és módszerek: A vizsgálatba a PTE KK Szívgyógyászati Klinikán fekvő, szívelégtelenségben szenvedő betegek kerültek be. A klinikai státusz alapján 2 csoportba sorolva őket vizsgáltuk a testösszetétel, impedancia és klinikai státusz összefüggéseit. A testösszetételt és IM-et Quadscan4000-es, 4 frekvencián mérő készülékkel határoztuk meg.

Eredmények: A mai napig 35 beteg adatai dolgoztuk fel. Közülük 57,1% férfi, 42,9% nő, átlagéletkoruk 63,8ą12,1 év volt. Az átlagos ejekciós frakció 37% volt. Erős, szignifikáns (r=0,56; p=0,0005) összefüggést találtunk az extracelluláris folyadék aránya és a funkcionális státusz között. Az átlagos IM 0,830 volt, amely rossz általános állapotot jelez és erős, szignifikáns korrelációt (r=0,57; p<0,05) fedeztünk fel a funkcionális státusszal. A betegek alapanyagcseréje 20,1 kcal/testtömeg kg és szignifikáns különbség (p=0,0002) van az I-II-es valamint III-IV-es funkcionális osztályból képzett 2 csoport között.

Következtetés: A nagy BMI mellett nemcsak nagy zsírmennyiség, hanem megváltozott vízmennyiség és eloszlás is jelen van. Ezek a különbségek bioimpedanciával érzékelhetők. A funkcionális státusznak megfelelően szignifikáns különbségek tapasztalhatók mind a testösszetételben, mind pedig az IM-ben. Eredményeink alapján az IM jó klinikai indikátornak bizonyulhat azokban a helyzetekben, amikor a testtömeget és testmagasságot nem lehet mérni.