A klinikusok hosszú időn át a plazma albuminszintjét tekintették alkalmas mutatónak a tápláltsági állapot, különösen pedig a fehérjeháztartás megítélésére. Bebizonyosodott azonban, hogy ez a megállapítás csak a Kwashiorkor típusú malnutrició (aszcítesz, dermatitis, ödéma törékeny haj és izomsorvadás – Williams 1913) diagnosztizálásában érvényes. A malnutrició e típusa a hosszú időn át kizárólag szénhidráttal tápláltaknál, elsősorban a fejletlen országokban élőknél észlelhető. A szénhidrát fogyasztás – fokozva az inzulin szekréciót – gátolja az izomfehérjék aminosavvá történő lebontását, aminek következtében a májban „építőanyag” hiánya folytán, – miután a táplálkozás során nem jut hozzá – nem képződik új strukturális fehérje.

1974-ben ismét a figyelem középpontjába került a kórházban kezelt betegek között fennálló malnutrició nagyarányú előfordulása és annak hátrányos következményei. Ezzel kapcsolatban a klinikusokat arra oktatták, hogy a hipalbuminémia a beteg általános, de különösen a kóros tápláltsági állapot pontos jelzője, továbbá, hogy növelve a táplálás során fehérjebevitelt a tápláltsági állapotban javulás érhető el. De valós-e a szoros összefüggés az albuminszint és a tápláltsági állapot között? Az albumin féléletideje több mint 20 nap, és a szervezet viszonylag nagy fehérje raktárai (izomszövet) lassúvá teszi a beteg tápláltsági állapotában zajló változások követését. Az albuminszintet számos tényező is befolyásolja. A kortikoszteroidok, az inzulin, a pajzsmirigy-hormon, a dehidráció stb. növelik. az akut vagy idült betegségekben a gyulladásos mediátoroknak a máj albumint előállítását gátló hatása következtében (különösen pedig a következményes capillary leakege folytán – ref. megjegyzése) pedig csökkentik a plazma albumin szintjét. Pl. marazmusos típusú alultáplált betegben a táplálék hiányára kialakuló reakciók a szöveti fehérjék megtartására és a máj albumin szintézis fenntartására irányulnak. Ennek hatására a súlyosan alultáplált pl. anorexia nervosaban szenvedő beteg albuminszintje hosszabb ideig az élettani határokon belül marad. Ezzel szembe egy előzőleg jól táplált politraumát szenvedett sérültben a szövetek károsodása folytán rövid időn belül gyulladásos válaszreakció alakul ki. Ennek következtében a májban prioritást nyer – az albumin szintézis kárára – az akut fázis tényezőinek, pl. a citokinek képzése. A jó tápláltsági állapot mellett kialakul a hipalbuminémia. A gyulladásos eredetű hipalbuminémia csak a beteg gyógyulásával rendeződik. Az ilyen típusú beteg táplálásában nem az albumin szint rendezése, hanem megfelelő tápanyag biztosítása a védekezési tényezők képzéséhez a cél.

Számos tanulmány megegyezik abban, hogy a plazma albuminszintje a morbiditás és mortalitás, azaz a betegség súlyosságának megállapításában megbízható paraméter. A hipalbuminémiás betegekben a szövődmények is gyakrabban alakulnak ki, és a mortalitása nagyobb mint élettani albumin-szint esetén. A hipalbuminémia a betegség súlyosságára és nem a beteg fehérje szükségletére utal! E szempontból a többi – májban képződő – fehérjék szintjének alakulásából sem várhatok megbízható információk, mert a tápláltsági állapot értékeléséhez azok sem kellően érzékenyek és specifikusak.

Ebben a high-tech világban, ahol a betegek állapotában bekövetkező változásokat folyamatosan mérni szeretik, és az eredményeket számokkal akarják kifejezni, nehezen fogadható el a tény, hogy nem áll rendelkezésünkre, a betegek tápláltsági állapotával és táplálásával kapcsolatos megbízható, könnyen mérhető, specifikus és érzékeny mutató.

A Detsky féle Szubjekív Tápláltsági Felmérési Módszert (Subjectiv Global Assesment) párosítva a józan klinikai megítéléssel, alkalmasak a beteg tápláltsági állapotának a megítélésére. Ez módszer, a betegség anamnézisre és a fizikális vizsgálatra összpontosít, és nem veszi figyelembe a félreérthető, nem specifikus és nem érzékeny laboratóriumi leleteket. Mindazonáltal az SGA-val szerzett eredményeinek értékelésben központi szerephez jut a beteg súlyváltozása, amely viszont nem a beteg tápláltsági állapotával, hanem hidratáltságától függhet.

Az alkalmazott táplálási terápia megfelelő voltának bizonyítására a legjobb paraméter a beteg gyógyulási folyamatának a pozitív alakulása, sebeinek, gyógyulása és fizikai erejének visszatérése. Egyes betegeknél a rossz közérzet megszűnése, vagy az általános állapot romlásának a megállása is ezt jelezheti.

A táplálási terápia hatékonyságának meghatározásához a beteg állapotának klinikai megítélése, a terápiás célok megvalósításának ismerete szükséges.

A beteg klinikai állapotának értékelési képességünk kulcsszerepét játszik annak megállapításában megfelelően tápláljuk-e a beteget. A beteg tápláltsági állapottal összefüggő objektív és szubjektív paraméterek megfelelő értékelése növeli szavahihetőségünket és tekintélyünket.

A plazma albuminszint monitorozásával választ kaphatunk a beteg általános klinikai állapotára, illetve gyógyulási folyamat trendjére.

Szerző javasolja , hogy a egy beteg tápláltsági állapotának felmérésénél és értékelésénél ne vegyék figyelembe a plazma albuminszintjét.

A vizsgált személynél alkalmazott táplálási terápia során esetleg előforduló nem adekvát táplálás, azaz elégtelen vagy túltáplálás előfordulása