Jelen tanulmánynál a szerzők ennek az adatbázisnak az 1970-2010 közötti adatait
dolgozták fel ESPEN irányelvek szerint. Figyelembe véve többek között a kórházi felvétel idejét,
az első centrál vénás kanül típusát, behelyezésének-, a táplálás megkezdésének-, a
hazabocsájtásnak az idejét, az alapbetegséget, patofiziológiai okokat, vagy a maradék bél hosszát és típusát. Továbbá, hogy ki vizsgázott az aseptikus katéter kezelésből, nurse segítsége milyen
mértékben lett igénybe véve, a szövődmények idejét, számát, a haláleseteket, az OPT nélküli napokat, a kontroll vizsgálatokon felmerülő egyéb fontos információkat.

Eredmények

1. Az OPT-ben részesülő betegek számbeli mutatói 1970 és 2010 között összesen 508 OTP beteget gondoztak a koppenhágai centrumban. A nemek közti megoszlásban nem mutatkozott szignifikáns különbség. A betegek átlagos életkora az OPT indításakor 53.9 volt, ám az utolsó két évtizedben az átlagéletkor növekedését figyelték meg. A kezelésben részesülő betegek számát vizsgálva azt találták, hogy, az minden évtized végére megduplázódott az előző évtized végéhez képest. Továbbá míg az új betegek száma a ’70-es években 1 beteg/év volt, addig a ’80-as években ez a szám> 1 beteg/hónapra növekedett, majd a 2000-es években elérte> 1 beteg/hét nagyságot.
1970 és 2010 között az 508 OPT beteg közül 211 hunyt el (42%), tendenciózusan minden évtizedben összességében többen, mint a megelőző tíz évben (alapbetegség n=83, társbetegség n=69, de novo malignitás n=16, gyógyszer abúzus n=12, postoperatív komplikációk n=5, ismeretlen ok n=2). A szerzők összesen 24 esetben számoltak be OPT következtében bekövetkezett halálról (sepsis n=10, IF asszociált máj elégtelenség n=12, CVC trombózis n=1).
Az OPT-nek tulajdonítható átlagos mortalitás így 0.014 haláleset/év, mely a négy évtized alatt
azonban csökkenő tendenciát mutatott.
Az OPT elhagyása 124 beteg (24%) esetében volt lehetséges. A betegek felénél ez (12%)
a bél anatómia sebészi helyreállítását követően a visszanyert autonóm funkciók révén volt
lehetséges a műtétet követő 124. OPT napon. Nagyjából ugyanekkora volt (11%) a spontán bél adaptációt mutató betegek száma is, náluk ez átlagosan a 330. OPT napon. 3 beteg pedig PEG-et kapott.

2. Katéterek és a parenterális táplálásban (PT) illetve OPT-ban eltöltött napok száma
A vizsgált időszak alatt összesen 2191 centrál vénás katéter implantáció történt (75.8%
tunnelizált, 24% nem-tunnelizált, 0.2% PAC), melyek közül a tunnelizált katéterek tették ki az
összes katéter nap 97%-át, esetükben 205 nap volt az átlag. A leghosszabban működő katéter 12.3 évig volt bent.
A katéter implantációtól a kórházból történő emisszióig átlagosan 38 nap telt el, mely nem
változott szignifikánsan a vizsgálatba eső évek alatt. A betegek több mint fele saját maga látta el a katéter körüli teendőket, egy kisebb részüknél a hozzátartozó tanulta meg ezeket, míg a betegek
41%-nál volt szükség otthoni táplálási nővér segítségére. Előbbi esetekben kevesebb kórházban eltöltött napot és fiatalabb életkort regisztráltak, mint utóbbiakban.
A betegek átlagosan 519.5 napig részesültek OPT-ben, 44% <1 év, 43%> 2 év, 10%> 10
év és 3 beteg pedig> 25 évig szorult OPT-re. Közülük azonban nem mindem beteg igényelte
folyamatosan a parenterális táplálást. Továbbá a tanulmány fontos felismerése, hogy az átlagos OPT időtartam szignifikánsan csökkent a negyven év alatt.

3. A betegek megoszlása az alapbetegség, patofiziológiai- és RBS klasszifikáció alapján
Malignus alapbetegség vezetett az OPT megkezdéséhez a legtöbb (n=149) páciens
esetében, 144 betegnél IBD talaján, 105 esetben nem IBD-hez és nem rákhoz kapcsolódó hasi
sebészeti beavatkozás szövődményeként, 74 betegnél mesenteriális vasculáris betegség, végül 36 esetben pedig egyéb intestinális megbetegedés kapcsán vált szükségessé a parenterális táplálás. Az alapbetegségek megoszlása azonban az egymást követő évtizedekben változott. Míg az 1970-1990 közötti időszakban az IBD-s betegek domináltak, addig az OPT tumoros betegeknél történő ’70-es évek végére tehető bevezetésétől ezen pácinesek száma folyamatos növekedést mutatott és hasonló tendenciát vettek észre a nem tumoros, nem IBD-s beteg populációnál is.
Patofiziológiai csoportosítás szerint az OPT betegek 60% rövidbél-szindrómás (RBS) volt,
mely nem meglepő, figyelembe véve, hogy 90%-nál bél rezekció előzte meg a táplálási programba való bekerülést. Ezeknél a betegeknél a maradék vékonybél hossza átlagosan 100 cm volt, és csak kevesebb, mint a betegek felének maradt 50%-nál több működő vastagbele. A RBS mellett kiterjedt nyálkahártya megbetegedés (13%), intestinális dismotilitás (11%) vagy fisula (3%),
továbbá mechanikai elzáródás (82%), végül egyéb betegségek kombinációja (11%) vezetett a
belek funkcióvesztéséhez. A kóroki tényezők megoszlásában és az egyes csoportok esetén az OPTban eltöltött napok számában a vizsgálati idő alatt szignifikáns változás nem volt regisztrálható a vizsgálati idő alatt. Utóbbi a RBS betegek esetén volt a leghosszabb (összes nap 64%). Ebben a
betegcsoportban a RBS altípusai szerint is vizsgálták a megoszlást: 81% jejunostoma, 15%
jejunocolicus anastomosis, 4% jejunoileocolicus anastomosis került kialakításra.
A jejunostomával élők aránya az utolsó évtizedben szignifikáns emelkedést mutatott, továbbá azt is megfigyelték, hogy az OPT-ban eltöltött napok száma szignifikánsan rövidebb a jejunostomával élők esetében, összehasonlítva a jejunocolicus anastomozissal élőkével.

Összefoglalás

A vizsgálat eredményeit összegezve megállapítható, hogy míg a ’70-es években OPT-ban
elsősorban az önmagukat „managelni” tudó, fiatal felnőtt IBD-s betegek részesültek, addig az
elmúlt évtizedekben a nem IBD-s, tumoros és egyéb sebészeti beavatkozás szövődményeként
RBS-sá vált, a táplálásban inkább segítségre szoruló, idősebb betegek váltak dominánssá. Mindezen változások ellenére azonban, úgy tűnik, hogy a vizsgálati periodusban az OPT-hoz
köthető halálozás csökkent.

Az OPT-ban részesülő betegek száma exponenciálisan növekedett az utóbbi négy évtizedben. Sőt, mi több, 2009-ben, a vizsgálat befejezésekor, a növekedési ráta még egyáltalán nem érte el plató szakaszát, mely több dologra is enged következtetni. Egyrészt, hogy a dán szakemberek felismerték, hogy a beteg – kortól, alapbetegségtől, bél anatómiától függetlenülreferálása parenterális táplálási centrumnak nem egy lehetséges opció, hanem jogos kötelezettségük. Másrészt, hogy megfelelően kivitelezett, akár élethosszig tartó OPT-vel a betegek hosszútávú túlélési esélyei számottevően javulnak. Harmadrészt, hogy az OPT-ben részesülő betegek számának további növekedése várható, mely további (a dánok példájánál maradva) jól szervezett, átgondolt felnőtt és gyermek centrumok létrehozásának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Végül az OPT területén végbement fejlődést, az elért igen pozitív eredményeket, a betegek
növekvő számát figyelembe véve a szerzők az OPT-ben részesülő bélbetegek más, idült szervelégtelenségben szenvedő betegekével egyenértékű elfogadás és támogatás fontosságát hangsúlyozzák.

Home Parenteral Nutrition in Adult Patients With Chronic Intestinal
Failure:The Evolution Over 4 Decades in a Tertiary Referral Center
Elérhetőség: http://pen.sagepub.com/content/early/2016/06/20/0148607116655449