A jejunalis táplálás acut pancreatitis esetén már az elfogadott terápiás lehetőségek közé tartozik. Számos közlemény számolt be előnyös hatásairól. Kiemelendő a szeptikus szövődményekre gyakorolt csökkentő hatása, ezáltal költséghatékonysága. Irodalmi adatok szólnak a korai jejunális táplálásnál a mortalitás csökkenéséről is.

Ezen kedvező hatások eléréséhez a Treitz szalagon túlra, a második jejunumkacsba juttatott megfelelő tápszonda és tápszer alkalmazása szükséges. A szonda levezetéséhez többféle módszert dolgoztak ki, melyek költsége és eredményessége eltérő.

A szerzők három (illetve az egyik módosított változata miatt gyakorlatilag négy) lehetséges szonda-levezetési módszer előnyeit, hátrányait próbálják összehasonlítani. Koncentrálva az eredményességre és a költségekre. Eredményesnek akkor tekintettük a levezetést, ha a szonda a duodeno-jejunális átmenet után minimum az első jejunumkacsba jutott. Első napon sóoldatot perfundálva onnan már a megfelelő helyzetbe, a második kacsba jutva a szonda, felépíthető az enterális táplálás.

Duodenoscoppal történő levezetés sikeressége 97%, de költségei magasak.

A képerősítő alatt történő szondalevezetés során kevés az eszközigény, viszont az eredményesség -a használt szondától függően- 80-85%.

Gastroscoppal levezetve a szondát a sikeresség szintén 97%, de a költségek kissebbek.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a helyi lehetőségekhez alkalmazkodva elsősorban az endoscopos levezetést javasoljuk, de a képerősítő segítségét használó technika is megfelelő lehet.