Képes beszámoló az MMTT 2012. évi kongresszusáról

Az MMTT 2012. évi kongresszusa 146 orvos, dietetikus és ápoló részvételével az utóbbi évek legnagyobb érdeklődést kiváltó tudományos ülése lett. Két meghívott külföldi előadót hallhattunk. Jens Kondrup professzor úr a kórházi betegek tápláltsági állapotának szűréséről beszélt. Alessandró Laviano professzor úr érdekes előadásában bizonyította, hogy hogyan lehet a tápláltsági állapot javításával az onkológiai kezelés hatékonyságát növelni.

 

Fülesdi Béla professzor úr az intenzív osztályokon alkalmazott kezelésék a gasztrointesztinális motilitásra kifejtett hatásait foglalta össze. Bogár Lajos professzor úr a súlyos szepszisben alkalmazott mesterséges táplálás fontosságát, míg Gál János professzor úr a mikronutriensek jelentőségét hangsúlyozta az intenzíves betegek táplálásterápiájában. Ökrös Ilona osztályvezető főorvos a táplálásterápia egyik „örökzöldjére” kereste a választ, a mikor és a mennyi kérdésére próbált válaszolni. Kálmán István doktor a Fresenius szponzorálta előadásában az extrém túlsúlyos és a súlyosan alultáplált betegek jelentős mortalitására hívta fel a figyelmet.

A gyermekgyógyászati szekció során az egyes speciális kórképekben alkalmazott mesterséges táplálás részleteivel ismerkedtünk meg. Az ezt követő előadásokban a betegek tápláltsági állapotfelmérésének lehetőségeit, eszközeit vitattuk meg. Wacha Judit doktornő a krónikus hasi fájdalom infektológiai vonatkozásáról beszélt.

Az esti program során Eperjes Károly Kossuth díjas színművész úr Istenkereső verses estjét hallgattuk meg. A kulturális programot kitűnő tarpai szilvapálinkával zártuk. A pálinka mítoszáról és a fogyasztás kultúrájáról Dr. Kelemen Béla pálinka lovag beszélt. A következő napi program hagyományosan a Varga Péter emlékelőadás megtartásával indult, amit idén Dárdai Ernő doktor, a társaság leköszönt elnöke tartott. Téves eszmék a mesterséges táplálás gyakorlatában című előadásával Molnár Zsolt professzor úrérdeklődéssel várt, izgalmas vitát provokáló előadásban beszélt.

Sütő Gábor professzor úr az intravénás zsíremulziók kapcsán tényekről, mítoszokról lebbentette fel a fátylat alternatív lehetőségek ismertetésével.

Hallhattuk és számos példával bizonyítottnak láttuk, hogy, a daganatos betegek terápiájának sikerére, a terápia eredményességére a betegek tápláltsági állapota illetve a táplálásterápia számos ponton van hatással.

A társaság közgyűlése elfogadta a társaság 2011. évi gazdálkodásról szóló jelentést és a Főtitkári beszámolót.


Érdekességek a résztvevők megoszlásáról:
Idei kongresszusunkra előzetesen és a helyszíni regisztrációval együtt 158 orvos, dietetikus, ápoló jelentkezett. Aneszteziológia és Intenzív Terápiás szakember 31, belgyógyász-gasztroenterológus 31, dietetikus 16, sebész 11, gyermekgyógyász 7, 5 ápoló, 3 onkológus és gyógyszerész kolléga jött el.

Partnerek

Menü